A Danilo püspökről (1927 – 2002) szóló kiállítás megnyitója

Отварање изложбе „Епископ Данило (1927-2002)“

Április 30-án, szombaton, a Szerb Egyházi Múzeumban, ünnepélyes keretek között megnyílt Danilo Krstić budai püspök halálának huszadik évfordulója alakalmából rendezett kiállítás.

A néhai püspökről, magas műveltségéről, önfeláldozó és szárnyaló személyiségéről, valamint kiemelkedő teológusi eszmeiségéről a kiállítás szerzője, Varnava (Knežević) szerzetespap, a budai püspöki székben utódja Lukijan püspök, valamint Ignjatije braničevói püspök beszéltek. Ebből az alkalomból, a nagyközönség előtt bemutatásra került Danilo Krstić püspöknek „Az isteni emberszeretetről, Platóntól Aranyszájú Szent Jánosig” című, 1968-ban a Harvard Egyetemen megvédett doktori disszertációjának angol nyelvről szerb nyelvre elkészült fordítása is.

Dragan Stanić, a Matica Srpska elnöke rámutatott a magyarországi szerb kulturális intézmények fontosságára és az általuk nyújtott támogatásra, továbbá kiemelte, hogy milyen nagy megtiszteltetés Újvidék – Danilo püspök szülővárosa – számára, hogy ennek a rendezvénynek a fővédnöke lehetett. Beszéde végén, Stanić úr ünnepélyesen megnyitotta a kiállítást.

Az összejövetelen részt vett még Vitályos Eszter, Magyarország európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára, Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere, Biljana Gutić Bjelica, Bosznia-Hercegovina magyarországi nagykövete, Alekszov Ljubomir, a Magyar Országgyűlés szerb nemzetiségi szószólója, Szerbia Nagykövetségének és egyéb magyarországi szerb intézmények képviselői, valamint a média munkatársai. 

A kiállítást az érdeklődők ez év szeptember végéig tekinthetik meg.