A csúszka jobbra-balra mozgatásával láthatja az ikon restaurálás előtti és utániállapotát
Könyörülő Istenszülő Krisztussal
Mitrofán zograf műhelye (Nestor ikonfestő ?), 1764 körül
Mitrofán ikonfestő Khiosz szigetén született, Áthosz-hegyi görög szerzetes volt, aki 1764-ben érkezett Magyarországra a ráckevei szerb ortodox kolostor elöljárója, Isaija Stefanović meghívására, hogy elnyerje a kolostori templom festői munkáját. Az ikon az Istenszülőt a kisgyermek Krisztussal ábrázolja, akinek feje hozzásimul anyja arcához, jobbjával pedig megérinti annak orcáját. Ugyanakkor az Istenszülő jobb karjával tartja a gyermek Krisztus kinyújtott lábát. Az Istenszülő és Krisztus együttérzést sugárzó, lágy arckifejezése egybefonódik a gyengéd, de egyúttal dinamikus és határozott mozdulatokkal. Amikor Mitrofán ikonfestő segédjével, Nestorral Magyarországon tartózkodott, több ikont festett magánáhítat céljából, többek között egy Chilandari („Háromkezű”) Istenszülő ikont is. Kapcsolatban állt az áthoszi szerb Chilandari kolostorral is, ahol megfestette a Szent Demeter kápolna ikonosztázát.
Az ikon restaurálására 2023 elején került sor. A fahordozó jó állapotban volt, a festékréteg pergése azonban nem volt nyilvánvaló. Átfestés csak helyenként történt, így csupán az oxidálódott lakk eltávolítása és a festett felület tisztítása volt szükséges.
Az ikon a Szerb Egyházi Múzeum új szerzeménye, restaurálását pedig munkatársunk, Szederkényi Nikoletta restaurátor végezte a Múzeum javára tett felajánlásaként.