Grábóci kolostor
A grábóci kolostor a délnyugat-magyarországi Tolna megyében található. A kolostort 1587-ben azok a szerzetesek építették, akik az éhínség és a nélkülözés elől menekültek ide a dalmáciai Dragović kolostorából. Első elöljárója Pajsej lett, aki Dalmáciából a grábóci kolostor területére három szerzetestársával érkezett 1585-ben. A szerzetesek itt olyan régi templom romjaira bukkant, amelynek falain még látszódtak keresztény alakokat ábrázoló falfestmények maradványai. Mivel a szerzeteseknek nem volt lehetőségük arra, hogy az itteni – minden jel szerint – nagyobb méretű templomot felújítsák, annak közelében emeltek egy kisebb kőtemplomot, amelyet Mihály és Gábor arkangyaloknak szenteltek. Stefan igumen vezetésével 1619-ben a grábóci kolostorba érkezett még egy csoport szerzetes a dragovići kolostorból, akik több istentiszteleti tárgyat, valamint a kolostori könyvtár egy részét is magukkal hozták.
A Baranyában és a tágabb Duna menti régióban élő ortodox szerb lakosság számára a grábóci kolostor idővel a legjelentősebb lelkiségi központtá nőtte ki magát. A XVII. század közepétől 60 fősre duzzadó szerzetesi közösségéből kerültek ki Simeon és Viktor püspökök is, akik a Budai Egyházmegyét a török időkben vezették. A grábóci kolostor eleven lelkiségi kapcsolatokat tartott fent a Balkán számos szerb kolostorával, és a szerzetesek gyakorta mentek szentföldi zarándokútra, amiről Simeon szerzetes XVII. század közepi utazása is tanúskodik, amikor Jeruzsálemből a grábóci kolostorba hozta Szent Borbála földi maradványainak darabjait.
A XVII. században a kolostori birtokok területe gyarapodott; erdőirtás révén gyümölcsösöket és szőlőültetvényeket telepítettek. Azonban tekintélyének és gazdagságának növekedésével, a kolostor idővel a rablók célpontjává vált. Így, először 1667-ben a kolostort teljesen kifosztották és néhány szerzetest – az elöljáróval együtt – megöltek. Hasonló szerencsétlenség érte a kolostort 1684-ben is, amikor a törökök Bécsből és Budáról kivonultak. A csaknem elpusztult kolostor sorsa különösen a nagy szerb kivándorlás idején vált kritikussá, amikor a grábóci kolostorra nyomást helyeztek az új osztrák hatóságok annak érdekében, hogy az csatlakozzon a „pécsi unióhoz”, amelyet a katolikus egyház 1690. január végén hirdetett meg. Azonban Arsenije Čarnojević pátriárka 1695-ös kolostorba való érkezésével és három hónapos grábóci tartózkodásával, az unióra való lépés veszélye sikeresen elhárult. Megkezdődött a kolostor szerzetesi közösségének az újjászervezése, azonban már 1703-ban, a Rákóczi-féle felkelés idején, a kolostor ismét elnéptelenedett. A felgyújtott kolostor elhagyatottan állt egészen 1711-ig, amikor néhány szerzetes visszatért Grábócra.
A szenvedés nehéz időszakát követően, a XVIII. században a kolostor újra erőre kapott és felvirágzott. A kolostor szerzetesei eleinte a „kőből és sárból” épült régi templomot szándékozták újjáépíteni, azonban Vasilije Dimitrijević budai püspök elkötelezettségének köszönhetően, rövid időn belül monumentális méretű, új templom építésére került sor. Az építkezés 1736-ban kezdődött és 1741-ben véget is ért, míg a kétszintes harangtorony az 1761-es év folyamán lett a nyugati homlokzat mellé építve, Sofronije Kirilović, későbbi budai püspök idejében. A grábóci kolostor templomba egyhajós épület, keleti oldalán félköríves apszissal és négyszögletű kántorhelyekkel, amelyek felett – a szentély közepén – egy széles és magas kupola magasodik. Az új templom ikonosztázát és egyéb bútorzatát Johann Laobrohm, eszéki ácstól és fafaragótól rendelték meg még 1738-ban. Nem maradt fenn megbízható adat annak az ikonosztáznak a festőjéről, amely egészen 1787-ig állt a grábóci templomban, amikor is a templom új képfalat kapott az akkor temesvári püspök, Sofronije Kirilović külön közbenjárásának köszönhetően. Ennek az ikonosztázionnak a fafaragását Arsenije Marković, újvidéki mester végezte, míg az ikonokat Vasa Ostojić festette ugyancsak újvidéki műhelyében. A grábóci ikonosztáz festése idején Ostojić már hajlott korú volt, így bizonyos festői feladatokat munkatársainak engedett át, akik között ebben az időben ott találjuk fiát, Petar Ostojićet is. Nem sokkal az ikonosztáz készítése előtt, megkezdődött a templom kifestése is, szintén Sofronije Kirilović elszántságának eredményeként és az ő felügyelete mellett. A falképeket Andreas Schaltist, újvidéki festőművész festette, aki 1785-ben fejezte be a munkát Grábócon. A falfelületek festésével és a reprezentatív ikonosztáz felépítésével, a grábóci kolostorban jött létre a szerb barokk művészet egyik legjelentősebb és leghatásosabb alkotása.
