A múzeumról
A szentendrei Szerb Egyházi Múzeum
A Budai Szerb Ortodox Egyházmegye múzeumának gondolata még Zubkovics György püspök idejében vetődött fel, amikor az 1920-as években megkezdődött a jelentősebb egyházművészeti tárgyak egybegyűjtése. Ez az elgondolás azonban csak 1964-ben valósult meg, ekkor nyílt meg az első állandó tárlat a szentendrei püspöki palota szomszédságában, az egykori gazdasági épület átalakított helységeiben. Nem sokkal a Múzeum megnyitása után megkezdődött a magyarországi szerb egyházművészeti örökség szisztematikus tanulmányozása is. A Múzeum törzsgyűjteménye fokozatosan bővült a magyarországi szerb templomokból származó ikonokkal és különféle istentiszteleti tárgyakkal.
Az Egyházmegye oltalma alatt 1979-ben a Múzeum szervezeti egységéhez kapcsolódott a Budai Szerb Ortodox Egyházmegye Levéltára és а Könyvtára is. A Levéltár több mint 300 irat-folyóméternyi anyagának legnagyobb része a XVIII. és a XIX. századból származik.
A Könyvtár egyebek közt kivételes történelmi értéket képviselő állományai okán jelentős, ilyen például a XIV. századtól kezdődően ránk maradt kéziratos könyveket tartalmazó szentendrei archeográfiai gyűjtemény.
1997-ben a Múzeumban őrzött anyag szakmai revízióját követően, intézményünk Törzsgyűjteménye mellett létrejött a Történelmi Tárgyak Gyűjteménye is, amely azóta adományok és más források révén jelentős tárgyakkal gyarapodott. Az egyházközségeknél lévő egyházművészeti tárgyi örökség feldolgozását követően, 2015-ben Pécsett megnyílt a Budai Egyházmegye Regionális Egyházművészeti Gyűjteménye is.
Elsősorban ikonok és különböző istentiszteleti tárgyak egybegyűjtésével a szentendrei Szerb Egyházi Múzeum fokozatosan a magyarországi ortodox egyházművészeti emlékek egyedülálló, és a tárgyak sokféleségét és számát tekintve legjelentősebb tárházává növekedett. A Múzeum gyűjteményeinek, valamint a Levéltár és a Könyvtár gazdag anyagának köszönhetően, intézményünk kiemelkedő jelentőséggel bír a magyarországi szerbek múltjának a kutatásában is.
A tanítóképző „Preparandija” épülete
2019-től a Szerb Egyházi Múzeum a felújított egykori szerb felekezeti iskola épületében kapott helyett, amely egy időben, Preparandija néven, az első szerb tanítóképzőként is szolgált. Ebben a történelmi épületben zajlott a tanárjelöltek képzése 1812 és 1816 között, amikor az iskola Zomborba költözött. A szerb tanítóképző intézet alapítását Szentendrén Uroš Nestorović kezdeményezte, aki 1810-től a Habsburg Birodalom összes ortodox iskolájának legfőbb tanfelügyelője volt. Nestorović úgy vélte, hogy iskolai éveiket a növendékeknek olyan helyen kell eltölteniük, amely kiemelkedik „lakói kultúrája és jámbor szokásai révén”, ami a korabeli Szentendrét jellemezte. A tanítóképző arra volt hivatott, hogy a tanítók szakmai és erkölcsi képzését a szerb nép nemzeti és hitéleti hagyományai szellemében biztosítsa. Az iskolába csak olyanok nyertek felvételt, akik a Habsburg Birodalom alattvalók voltak, jó erkölcsi tartással rendelkeztek, fizikailag egészségesek voltak és valamilyen általános képzésű iskolát már elvégeztek.
Az intézmény összes tanára a kor legjobban képzett szerb nemzetiségű polgárainak és pedagógusainak a sorából került ki. Az első körben kiválasztottak között az alábbi nevek szerepeltek: Platon Atanacković, későbbi budai püspök, majd karlócai érsek, valamint Dimitrije Isailović és Dimitrije Atanacković, a karlócai gimnázium tanárai. A tanítóképzőben egy időben a szerb színjátszás megteremtője, Joakim Vujić is tanárként dolgozott.
Platon Atanacković (1787, Zombor – 1867, Újvidék) budai és bácskai püspököt, majd karlócai érseket, a Matica Srpska kulturális egyesület elnökeként és jelentős mecénásaként is számon tartjuk. Papi szolgálata kezdetén Zomborban kapott tanítói kinevezést, majd a szentendrei tanítóképző tanára és hitoktatója lett, melynek áthelyezésével egy időben maga is újból Zomborban telepedett le 1816-ban. Számos teológiai, pedagógiai és természettudományos mű szerzője és fordítója volt. Még zombori tanítóként, pedagógiai kéziratot állított össze, míg szentendrei tartózkodása alatt „Mutatványok a szláv grammatikából” címmel jelentett meg munkát.
Platon Atanacković
