Pécsi Regionális Egyházművészeti Gyűjtemény

A baranyai szerb ortodox művészeti örökség a XVIII. és XIX. századi szerb művészeti anyagban fontos helyet foglal el, de különösen is kiemelkedő egységet képez a jelenkori Magyarország területén található szerb emlékanyagon belül. A fennmaradt emlékek és műalkotások többsége a XVIII. és XIX. századból való, míg a korábbi korból datálható egyházművészeti alkotások elsősorban a grábóci kolostorból származnak, amely a XVI. és XVII. században a Dunántúl legjelentősebb ortodox lelkiségi központja volt. A török hódoltság után a baranyai szerbek számára és a szakrális  művészet fejlődésének szempontjából is lényeges szerepe volt az ún. Pécs-Mohács-Szekcsői-Szigeti Egyházmegye megalapításának 1695-ben. Ezen Egyházmegye jelentőségét jelzi III. Arsenije Čarnojević pátriárka azon szándéka is, hogy székhelyét Dunaszekcsőre helyezze át és ott papneveldét, illetve nyomdát alapítson.

A XVII. és XVIII. század fordulóján a baranyai térség kiemelkedő jelentőséggel bírt a szerb egyházművészet fejlődésében amire a szlavóniai Orahovica kolostor hatása is utal.  Erről tanúskodnak egyebek közt a villányi szerb templom régi ikonosztázának fennmaradt darabjai és mindenek előtt az egykori véméndi szerb templom királyi ajtója, amely Sava Krabulević ikonfestőnek tulajdonítható. Krabulević hagyományörző ún. zógráf ikonfestészet kiemelkedő mestere volt, s a legmagasabb egyházi körökhöz is közel állt.

A véméndi királyi ajtó rámutat arra a Baranyában zajló termékeny művészeti tevékenységre, amely a Mocshács-Szekcsői Egyházmegyének a Budai Egyházmegyével történő 1733-as összeolvadását követően sem szakadt meg. Ebben a XVIII. század közepéig terjedő időszakban, Vasilije Dimitrijević budai püspökké válásával, sok nagyobb méretű kőtemplom épült, gyakran még Baranya meglehetősen szegény falusi miliőiben is. Főként a késő bizánci stílusirányzat szellemében, több ikonosztázt is emeltek ez idő tájt.

Egy olyan időszakban, amikor falusi környezetben több autodidakta népi ikonfestő is dolgozott, Baranyába érkezett Hristofor Žefarović, a XVIII. század egyik legjelentősebb szerb festőművésze, aki ezekben az években kezdi meg a siklósi szerb templom kifestését. Žefarović baranyai tartózkodásának köszönhetően, egyik tanítványa a grábóci kolostorban festészetre tanította Mihailo szerzetespapot és még két ott tartózkodó diákot. Žefarović később IV. Arsenije Jovanović Šakabenta pátriárka udvari festője lett. Követői a XVIII. század közepére váltak termékeny művészekké, s nagyban meghatározták a Baranya területén kibontakozó szerb barokk egyházi művészet főbb irányait. A regionális gyűjtemény az újonnan épült Szent Andronikusz és Júnia templomhoz kapcsolódóan létesült Pécs belvárosában.